Felnőtt Lelkisegély szolgálat
Felnőtt Lelkisegély szolgálatunk 1990 óta működik Székesfehérváron a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) tagszervezeteként. Önkéntes segítőinknek és támogatóinknak köszönhetően ingyenesen hívható szolgálatunk. A lelki elsősegély telefonszolgálat lehetőséget ad minden embernek arra, hogy nehéz helyzetében, kétségbeesésében vagy öngyilkossági veszélyhelyzetben kapcsolatot találjon egy másik emberrel, aki kész és felkészült őt meghallgatni és alkalmas arra, hogy a hozzá forduló szabadságát tiszteletben tartva, vele segítséget nyújtó beszélgetést folytasson. Szolgálatunk tagjai szigorú szakmai képzésen vesznek részt mielőtt munkába állnának, és szupervízió mellett ügyelnek.
Egyelőre csak T-Com számról vagyunk elérhetőek, az alábbi körzetszámokról, megyékből:
- Fejér megyéből, a 22-es és 25-ös
- Komárom-Esztergom megyéből a 33-as és 34-es
- Tolna megyéből 74-es és 75-ös
- Somogy megye területéről a 82-es és 84, 85-ös körzetszámokról.
A LESZ-nek köszönhetően az ország nagy részében egységes hívószámot vezettünk be 2007 novemberétől, így minket vagy tagszervezeteinket a 06-80-505-505-ös zöld számon ingyenesen hívhat. Székesfehérvári szolgálatunkat minden nap 19-07 óráig érheti el, míg 07-19 óráig másik tagszolgálatunk segít Önnek a fenti telefonszámon.
Telefonos lelkisegély szolgálat
Kapcsolati, beilleszkedési problémád van?
Úgy érzed az életed romokban hever?
Konfliktusaidat nem tudod egyedül megoldani?
Magányos vagy, nem tudsz kivel beszélgetni?
Betegségek, veszteségek értek?
Hívd a
06/80-505-505-es telefonszámot, ahol megértő szavakra találsz!
A hívásod anonim marad!
Megjegyzés:
Éjjel - nappal hívható,
de egyelőre csak T-Com számról!
|